Költözési zűrök

Gyakorlatilag ez két költözés

Amikor barátommal, mostanra vőlegényemmel összeköltöztünk, szánt szándékkal béreltünk magunknak egy nagyobb lakást Pécs belvárosában. Én ugyan gyakran eljártam otthonról, viszont Péter vállalkozásának kellett egy állandó iroda, és úgy találtuk leggazdaságosabbnak, hogyha ezt a földszinten rendezzük be. Így nem kellett külön bérleti díjat fizetnünk az iroda fenntartásáért, és ő is rengeteg időt spórolt azon, hogy „munkába érjen”. Bár tény, hogy építkezéseken dolgozva így is elég sokat utazott, azért lényegesen könnyített az életünkön ez a felállás.

Na meg persze bonyolított is. Mert én se járkálhattam csak úgy kényem kedvem szerint ki be. Ha beteg voltam, akkor is fel kellett öltöznöm, jókedvet vágni – már ha a földszinten volt dolgom. Kaját nem rendeltem, amíg el nem ment végre a kedves partner a megbeszélésről, és ezek a partnerek bizony nem arról híresek, hogy megtartják azt az egy óra időkeretet. Egyre inkább éreztük mindketten, hogy kéne egy külön bejárat és egy kicsit okosabb felosztású otthon. Meg valahogy már jó volna a sajátunkba költözni.

Költözz, kisaranyom, költözz!

Ezt a gondolatot dédelgettük már egy ideje, de az nem olyan egyszerű. Azon felül, hogy Péter munkája miatt jó volna Pestre menni, az összes kiállítási darabját is vinni kéne. Egy lakberendezőnél mindig van pár lámpa, kanapé, fotel, amitől ugyan a lakás nappalijában már szinte lépni nem lehet, de mindig épp az aktuálisnak megfelelően tudja a fogadószobát berendezni. Ennek a sok mindennek is helyet kellett szorítanunk és egy ekkora lakás nem hull könnyen az ember ölébe. Gondoltam én. Rosszul.

Ugyanis egyik nap közben azzal hívott fel párom, hogy este megyünk megnézni egy lakást. Teljesen a vak szerencsének köszönhette, hogy szembetalálkozott a hirdetéssel, de kifejezetten megérte. Beleszerettünk és hálaégnek elég gyorsak voltunk, hogy gyakorlatilag már másnap ajánlatot tudjunk tenni. Sokan sok rosszat mondanak a lakásvásárlással kapcsolatban. Tény, hogy összetett dolog, én szerencsére, vagy éppen szerencsétlenségemre egyszer már levezényeltem egy ilyet, nagyjából tudtam, mi fán terem a dolog. Péter meg a lakásfelújításban jeleskedett, úgyhogy ezeket a részeket különösebb dráma nélkül úsztuk meg.

De nem a költözést. Mivel ennyi bútorunk volt, úgy döntöttünk, hogy bérlünk egy teherautót. Apám egyik haverjánál a fiú fuvarozással foglalkozik, úgyhogy az ő segítségére számítva szerda reggelre szépen mindent összepakoltunk. Vártunk egy órát, hiába, hívogattuk, nem vette fel. Végül kínomban felhívtam az apját és kiderült, hogy szegénynek volt egy kisebb balesete. Szerencsére semmi komoly, de az biztos, hogy ma nem tud eljönni, mert a teherautót vinnie kell szervízbe, ő meg még az ügyeleten ül.

Ott álltunk megfürödve.

Persze el lehetne napolni az egészet, és a körülmények is ezt sugallták. De akkor mit veszünk fel, mikorra tegyük át a szabimat, át tudjuk-e tenni.. egy csomó szervezés árán egyeztettük ezt az időpontot, nem volt egyszerű újra átgyúrni. Úgyhogy egy kis telefonálásba kezdtem. Hátha szerencsénk lesz valakinél. És lett. Úgy a negyedik, ötödik cég lehetett, akit vakon felhívtam, hogy nem-e tudna-e ma szállítást vállalni. A Határautó tudott.

Nem hittem a fülemnek! Persze még pár órára szükségük volt, hogy odaérjenek, de pont visszamondtak egy fuvart, a teherautó ott vesztegelne a garázsban, szívesebben vetik be inkább. Péter kicsit gyanakvóan kérdezte, hogy milyen árban egyeztünk meg, de nem volt vészes a last minute kéréshez képest. Persze tudtam én, hogy honnan fúj a szél. A Határautó azonban minden félelmére rácáfolt. Tökéletesen biztonságban, vigyázva szállították át a féltve őrzött dizájn bútorait. Mi eredetileg is külön mentünk volna, úgyhogy én elindultam kocsival, hogy már ott legyek, amikor a teherautó megérkezik, Péter irányított a pakolásnál – nem mintha szükség lett volna rá.

Budapestre késő délután értek fel, a reggeli csúszás miatt mindennel késésben voltunk. Ami a körülményeket tekintve nem nagy veszteség. Inkább azért siettettük kicsit a dolgokat – és ebben a Határautó sem szorul ösztökélésre – hogy még napvilágnál végezni tudjunk mindennel. Ők legalábbis még haza kellett érjenek, nekünk maximum annyi dolgunk volt, hogy kicsomagoljuk a matracot és lehuppanjunk aludni – elég volt akkorra már az izgalmakból.

Nagyjából így is történt. Este kilenc lett, mire szegény srácok mindent kipakoltak. Péter folyamatosan nézte át a dobozokat, amik feljöttek és leltárazott, úgyhogy ő azonnal egyetértőn bólintott: minden megvan. Ráadásul amennyire tőlünk tellett minden a megfelelő emeleten is volt. Nekünk már csak a szobákon belül kell majd mozgatnunk a dolgokat. Megköszöntünk a Határautó csapatnak a gyors segítséget, aztán elbúcsúztunk tőlük.

Mi a tanulság?

Az az első este tényleg úgy talált ránk, hogy elsunnyogtunk a sarki kisboltba, vettünk egy egy sört és a berendezetlen padlón, a dobozok közt jóízűen elfogyasztottuk. Aztán kitekertem valahonnan egy matracot és azon aludtunk. Úgyse tudtunk volna semmi értelmeset kezdeni a maradék idővel. Így viszont másnap kipihenten és kifejezetten vidáman álltunk neki a pakolásnak már reggel. Persze egy ekkora költözés nincs meg egy nap alatt, még hetekig pakolásztunk utána. De a nagyja azon a hosszú hétvégén meglett.